"A három gyanúsított mindegyike gyógyszertárban próbált meg hidrogén-peroxidhoz jutni múlt télen. A nyomozóknak azonban sikerült elérniük, hogy a vegyi anyag helyett egy teljesen ártalmatlan folyadékot szállítsanak házhoz, majd folytatták megfigyelésüket" - írja a nol.hu. Tovább!

Nem mindennapi cikk a Népszabadságonline háza tájáról. Nem mindennapi, hiszen ritkán láthatunk bele a médián keresztül úgy egy nyomozás módszertanába, mint ahogy a fenti linkelt szöveg által megtehetjük, pedig úgy tűnik, hogy remek és fantáziadús ötletek húzódnak meg néha egy antiterrorista megmozdulás hátterében. Ennél nagyobb bravúrnak csak annak a helyzetnek megírását tartom - lelki szemeim előtt szigorúan párbeszédes formában jelenik meg - amelyben a három jómadár túlhaladva a pokolgép időzítését, és hatástalanul nyomkodva a tipikusan nagy fekete távirányítón lévő piros gombot, egymással kezdi megvitatni, hogy mégis mi történhetett. A csattanót pedig rátok bízom - ha van ötletetek, és megírjátok, végtelenül kíváncsi leszek rá.


A bejegyzés trackback címe:

https://mediaihlet.blog.hu/api/trackback/id/tr1002162285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgan Trissell 2010.07.22. 16:32:27

Ó, ó, ó stipi-stop! Na jó, sosem voltam jó párbeszédben, ez 1, 2: előbb talán az évek óta hanyagolt novikat kéne befejezni/megírni...

chim 2010.07.22. 21:00:35

@Morella Tristesse: Ezzel én is akarok még foglalkozni, szóval akkor ketten leszünk. :D De úgyis ujjgyakorlat, a csattanó - szerintem - NEM adott, szóval kiegyezhetünk abban, hogy mindketten megpróbálkozunk vele idővel? :D
süti beállítások módosítása