"A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) vízimentőjének köszönheti az életét az a hét éves kisfiú, akinek élettelen testét a füredi Kisfaludy strand medencéjének alján vették észre szerdán" - írja a naplo-online.hu. Tovább!

Ígérem, hogy utoljára lovagolom meg a témát, de képtelen vagyok szó nélkül elmenni a túl nagyot mondásokkal, vagy elgépelésekkel valami egészen elképesztőt állító cikkek mellett. Elkövettem már ilyet korábban is. Ezúttal sincs másról szó, minthogy a kedves kolléga szeretett volna minél nagyobb hírértékkel bíró cikket írni, ennek érdekében pedig erőteljes következetlenséggel használta az "élettelen" szót és szinonímáit. Ennek eredményeként pedig megszületett a cikk, amely bizonyítja, hogy Jézus leszármazottjai igenis léteznek: lokalizálhatóak olyan életmentők körében, akik gyakran kerülnek halottakkal kapcsolatban - így lehetőségük adódik ősük végső stádiumból életrehívós módszerének gyakori alkalmazására, mint például esetünknél a fuldoklónál is megtették. Másik tippem, hogy nem téved az újságíró, és tényleg halott volt már a gyerkőc. Ez viszont azt jelentené, hogy inkább nekromanták voltak.


A bejegyzés trackback címe:

https://mediaihlet.blog.hu/api/trackback/id/tr692162637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása